Vallástörténet

A magyar ősvallás teremtéstörténete népi imádságok, rovásjelek és etimológiák alapján
Rovó - 2010.01.04 09:35

A magyarság ősi hitvilágának kutatása terén napjainkban még mindig újabb és újabb források (szövegek) előkerülésének a korszakát éljük - írta 1971-ben Fettich Nándor. Ma is ez a helyzet.

Neves régészünk a fenti mondattal nyitja a "Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben" című tanulmányát (Ethnographia, 1971/1.).

Fettich Nándor cikkének adatai és megállapításai lehetőséget adnak a magyar ősvallás teremtéstörténetének rekonstrukciójához. Ezeket néhány írástörténeti és nyelvtörténeti megfontolással egészítjük ki.




A magyarszecsődi templom délről; az egyik archaikus népi imádságot - amely lehetőséget ad az ősvallás teremtéselképzelésének rekonstruálására - a templom közelében gyűjtötték; a templom két ősvallásból örökölt hieroglifikus feliratot is megőrzött, amely az ima mondanivalóját alátámasztja



Fettich Nándor megállapításai

Fettich Nándor a Szlávik Andor felsőmaráci plébános által az Őrség falvaiban, valamint a Besenczi Sándor, Falvay Károly, Erdélyi Zsuzsánna, Pócs Éva, Dömötör Tekla, Újváry Lajos, Bárány László, Bálint Sándor, Kálmány Lajos, Kandra Kabos által másutt végzett, népi imádságokat rögzítő és feldolgozó munkát értékeli. Szerinte ezek a kutatók "félig pogány, félig keresztény" imádságokat tártak fel. A szerzőnek az összegyűjtött anyagból 122 imádság állt a rendelkezésére, közülük néhányat be is mutat.

Fettich Nándor szerint a középkori keresztény kultúránk a magyar pogány hitnek köszönhetően tér el a nyugati országok korabeli keresztény kultúrájától. Ősvallásunk elemeit a legelső keresztény misszionáriusok mentették át az új keresztény fogalomvilágba a kereszténység elfogadhatóbbá tétele érdekében.

"Középkori székesegyházaink és a legkisebb falusi templomaink is, továbbá kódexeink, népköltészeti emlékeink, régészeti leleteink, számos ilyen ősi elemet őríztek meg." - írja. Az álláspontját alátámasztó példa az őrségi Velemér Szentháromság-templomának ősvallásból örökölt jelképrendszere (1. ábra).




1. ábra. A veleméri Szentháromság templom diadalíve fölé festett mandorlában Jézus Krisztus testéből négy zöld sáv lép ki, amelyek őt a székely rovásírás szabályai szerint Egy-nek olvasható kettőskereszttel (a Tejút jelképével) azonosítják; a mandorla a székely írás "us" (ős) szójelének keresztény változata, a Tejút hasadékát idézi, amelyben karácsonykor (Jézus Krisztus születésnapján) a Nap felkel


Fettich Nándor nem említi a felhasználható források között a székely rovásjeleket, bár azok - mint az 1971 óta nyilvánvalóvá vált - szintén az ősvallás eszközrendszeréből maradtak ránk. Ilyen emlék a pécsi székesegyház altemplomának ligatúrája is, amely a székely írásjelek segítségével elolvasható (2. ábra).




2. ábra. A pécsi székesegyház altemplomának legkorábbi faragványain az eget tartó fa képszerkezet az Ős Egy olvasatot adja; a ligatúra ez esetben is ugyanabból a két jelből (az ős és az Egy szójeléből) áll, mint amelyet a veleméri templom mandorlája esetében is azonosíthattunk


3. ábra. Hun szíjvég Bóna István nyomán az Ős Egy felirattal; a hunoknak a mervi, herati és gurgáni oázisban keresztény püspökségük volt az V. és a VI. században; nagyon valószínű, hogy a veleméri templomba és a pécsi székesegyházba ez a hun jelkép került, amely végső soron az ősvallás hagyatéka; amiképpen ez a ligatúra fennmaradt a keresztény szimbólumok között, ugyanúgy a jelképhez kötődő pogány teremtéstörténet is megőrződött népi imáinkban



A Fettich Nándor megjegyzi, hogy a népi imádságokban Jézus genealógiája (a "Föld szülte ... megváltóját" sorok) eltér az evangéliumi genealógiától és ezért ezt a szerző pogány eredetűnek tartja.

Hozzátehetjük: ezek a sorok eredetileg nem Jézus származását, hanem a világ teremtésének történetét írják le. Az ősvallási mítosz a pogány Isten megjelenésével és diadalával végződhetett, amit a kereszténység Jézus megszületésével helyettesített.




LXVIII

"Fehér rózsa Mária
Gyönggyel gyökerezik
Arannyal virágzik
A mi házunk négyszögletes
Négy szépangyal őrizkedik
Angyalok őrizzetek
Keresztek forogjatok
Hadd alugyam Boldogasszony ágyába
Ábrahám kebelébe
Föld szülte világát
Világ szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte szent Fiát
A világ megváltóját.
..."


VI.



"Fejér rózsa Mária
Gyönggyel gyökerezik
Arannyal bombózik
Föld szülte eget
Ég szülte Szent Annát
Szent Anna szülte Máriát
Mária szülte Szent Fiát
Világnak megváltóját
..."


XCV

"Almafa szülte ágát
Ága szülte Szent Annát
Szent Anna szülte Máriát
Mária szülte Szent Fiát
Világ Megváltóját."



Az utóbbi imádság kapcsán Fettich megemlíti, hogy "Az almafa nyilván a paradicsomi fa". Ez a megfogalmazása azonban kiegészítendő azzal, hogy a paradicsomi fa (életfa, világfa, égigérő fa) képzete nem bibliai eredetű, hanem általánosan elterjedt volt jóval a Szentírás legelső megszövegezése előtt is.

A kőkori eredetű magyar ősvallásnak is a legfontosabb témája volt az égigérő fa, s ezt a népmeséink esetenként szintén almafának írják le. Az imádságok bevezető soraiban említett "fehér rózsa", "gyönggyel gyökerezik", "Arannyal virágzik", "Arannyal bimbózik", "Almafa" és "ág" fordulatok egyaránt az égigérő fára utalnak. Ez a fa (a fával azonos Isten) az ősvallási teremtéstörténet főszereplője.




A teremtéstörténetet alátámasztó népi cserepek



A teremtéstörténet töredéke a fenti népi imádságok "Föld szülte ... megváltóját" soraiban maradt fenn. Az eseménysor a Föld - Almafa/Világ/Ég/Ág - Megváltó vázlatpontokban foglalható össze. Ezek időben egymást követő állapotokat rögzítenek.

Ezt a magyarázatot Fettich Nándor még nem említi, mert a felismerésre a népi jelkincs és a székely írásjelek összefüggésének megértése és a vonatkozó szavak helyes etimológiájának kidolgozása előtt lényegében nem volt lehetőség. Ma már tudjuk, hogy népi cserépedényeink némelyikének archaikus jelrendszere is hasonló teremtéselképzelést rögzít (4. és 5. ábra).




4. ábra. A debreceni csigacsináló borda tulipánja az égigérő fa Us Ten "ős Ten" alakban elolvasható jelképe; a fa tövében a tenger hullámait, a csúcsán pedig a Napot látjuk; a fa növekedése meghatározza a kép fázisainak természetes időrendi sorrendjét: kezdetben volt a tenger, ebből emelkedett ki a fa, amely végül felért a Naphoz




5. ábra. A korondi gyertyatartó jelképrendszere hasonló következtetést tesz lehetővé; a fa itt is a tengert jelképező hullámvonalból nő ki és a napistent szimbolizáló gyertyaláng felé emelkedik






6. ábra. A Zsohár Gyula magyarszombatfai fazekasmester által napjainkban is készített pohár jelrendszere az atyát azonosítja a Tejúttal; a függőleges hullámvonal a Tejút jelképe, a mellette lévő X alakú, pontokkal körülvett jel pedig a székely írás "ty" (atya) jelével azonos



Népi cserépedényeink jelkészlete nem csak a teremtéstörténet mozzanatait őrízte meg (4. és 5. ábra); hanem a teremtés főszereplőjét, a világoszlopot (Tejútat, égigérő fát) is azonosítja az Istennel (6. ábra).

A teremtéstörténet léte a magyar ősvallás elméleti és jelképrendszerének kiforrottságát támasztja alá. A magyar ősvallást - a finnugrista mítográfusok némelyikének álláspontjával ellentétben - méltán nevezhetjük vallásnak, hiszen rendelkezett azokkal az elméleti, szertartási és jelképi elemekkel, amelyek a fejlett vallásokat jellemzik. A vallások elméleti rendszerének egyik lényeges eleme a világ keletkezéstörténete, s éppen ennek vázlatára bukkanunk ezekben az archaikus népi imádságokban és a népi cserepek jelképrendszerében.



A Föld születése


A teremtés kezdetének viszonyait föld szavunk helyes etimológiája alapján ismerhetjük fel. A legelső szárazföld piciny csírája ugyanis az őstenger mélyéből a tejfölhöz hasonlóan emelkedett föl (egy búvármadár hozta fel a csőrében). Ezért föld szavunk a föl-nek a d kicsinyítőképzővel ellátott alakja, ahogyan arra a kitűnő Ipolyi Arnold is rámutatott.

Ebből a számunkra most az a fontos, hogy a világoszlop kiemelkedése előtt már létezett a tenger. A világ teremtésének a kiindulópontja ezek szerint a nagy teremtőerejű víz, amelyből a szárazulat kiemelkedett.

A magyarországi és a nemzetközi nyelvész szakirodalom általában a germán feld "föld" (angol field "mező") leszármazottjának véli a magyar föld szót, de ez a származtatás hibás, a valóságban a dolog éppen fordítva történhetett.

Az indoeurópai nyelvekből ugyanis egyrészt nem lehet olyan etimológiát felmutatni, amely a legősibb teremtéselképzelést is illusztrálja. A magyar nyelv föld szava azért képes erre, mert már a kőkori magyar ősvallásnak is szakkifejezése volt. Másrészt az indoeurópai megfelelők (a német feld és angol field) nem rendelkeznek olyan széles jelentéstartománnyal, mint a magyar föld - ami szintén a szó magyar eredetére utal.

Mivel ez a jelenség nem csak a föld esetében mutatható ki, hanem több más szavunk etimológiájában is jelentkezik, azt kell gondolnunk, hogy nem véletlenről, hanem törvényszerűségről van szó. A magyar nyelvet és a székely írást a kőkori ősvallás igényeinek megfelelően teremtették.

A tengerből kiemelkedő szárazföld kezdetben kicsiny volt, idővel azonban növekedett. Kialakult a szabályos és rendezett Éden, amelynek a szabályossága az utókor számára is bizonyította, hogy ez a Teremtés helyszíne (7. ábra). Ez a világ szakrális középpontja, ahonnan az isteni rend a Föld négy tája felé szétterjed.







7. ábra. Az Éden térképe




8. ábra. Az Éden térképe egy magyarszombatfai cseréptálon; a négy szent folyó a Napból kapja a vizét; ugyanez a kép jelenik meg a korondi gyertyatartón is, ahol a láng tövénél megtalálható a négy szent folyó jele



9. ábra. A székely rovásírás "f" (Föld) jele Bél Mátyás ábécéjéből



A világoszlop felnövekedése

A kaotikus tengerből kiemelkedő világoszlop eredményezte a rendezett világ létrejöttét és tagolódását.


A felnövekvő fa elválasztotta egymástól az eget és a földet - azaz megtörtént a teremtés legfontosabb mozzanata. Létrejött a máig fennálló világrend, amelyik alsó, középső és felső világból áll s amelyek között a közlekedést a világoszlop biztosítja.


Ez a világelképzelés több kőkori és későbbi világmodellen tanulmányozható, amelyek alapvetően felülnézeti, szembőlnézeti és térbeli típusokba sorolhatók.

Az ég és a föld elválasztását fogalmazza meg a népi imádság úgy, hogy "Föld szülte világát", vagy "Föld szülte az eget".




10. ábra. Hettita fémplakett az eget tartó fával; a halmokon álló fa kettőskereszt alakú s ez a körülmény egyrészt a magyar címer hármashalmára és kettőskeresztjére utal, másrészt az 1-3. ábrák jelképrendszerével rokonítható





Az ég, ág és világ etimológiája


Ez a három szó a népi imádságokban fordul elő. Azért maradtak fenn az imádságokban, mert az ősvallás számára is fontos szavak voltak.

Mindhárom szavunkban az Ószövetség által is említett Óg király neve ismerhető fel. Ebből az Óg névből alakult ki az ág és az ég szavunk (mert az ág felemelkedése teremtette meg az eg et).

Óg király emlékét a görög mitológia Heraklész "her Ak, úr Óg" alakjában őrízte meg. A görög mitológiában Heraklész a szkíták ősapja, Szkítia első telepeseinek atyja. Ugyanezt állítja a Zsohár Gyula magyarszombatfai fazekas által készített cseréppohár jelrendszere is (6. ábra).



A világ összetett szó. Előtagja a bél, belső tövével rokon. Az utótag Óg király nevéből keletkezett, azonos a patak második elemével és szerepel a sarok "szár Óg" szavunkban is.

Az egykori Bél ak összetétel a világ belsejében lévő ágra, vagy patakra (világoszlopra, Tejútra, Bél istenre) utalhatott eredetileg. A világ igen régi - akár 30-40 ezer éves - szavunk is lehet, ha Otto von Sadovszky megtalálta a penut indiánoknál vilak alakban (az indiánok ősei mintegy 30-40 000 évvel ezelőtt vándoroltak át Szibériából Amerikába).






11. ábra. A székely rovásírás egyik "ty" (atya) jele; a jel valójában a székely írás "b" (Bél) és "ak" jeleiből alkotott ligatúra, azaz eredetileg a Bél ak "világ" jelentés fűződhetett hozzá; a jelentés azért módosulhatott atyá ra, mert a panteisztikus ősvallás szerint a világ azonos a Teremtő atyá val (a világ bel sejét képező, az eget és a földet összekötő égi pat ak kal - azaz a Tejúttal)








12. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra (Winn 11) jele hasonló a fenti magyar rovásjelhez, ami a vallási elképzelések, műszavak és jelképek azonosságára utal





Megváltó


Az égigérő fa Berze Nagy János kutatásai szerint a magyar néphitben azonos az Istennel. Ez a képzet - lévén az ősvallás legfontosabb tétele - minden bizonnyal szerepelt a pogány imák többségében is. Ezért némi joggal véljük azt, hogy a fenti archaikus népi imádságokban, amelyekben az égigérő fa jelenik meg a rózsa, gyökér, rügy, ág, almafa stb. szavakban, valamiképpen (megváltoztatva) megmaradt az ősvallás Istenének nyoma is.

Ezt a helyet az archaikus imádságok végén a Megváltó szereplése jelzi, aki nyilvánvalóan egy pogány istennév, esetleg a jelzője, vagy a jelképe helyébe lépett.

Az eredeti imában feltehetően Heraklész isten magyar neve ( Bél, Egy, Ügy, Óg, sarok "szár Óg", stb.) szerepelhetett.

A sarok szóra utalnak az imában szereplő alábbi sorok:


"A mi házunk négyszögletes;
Négy szépangyal őrizkedik"




Az antik vallásokban ugyanis a világ sarkai kiemelt tiszteletnek örvendtek és esetenként külön istenei is voltak. A négyszügletes Föld és a kerek ég a sarkokon érintkezett. A szakrális ház és a templom a világegyetem felépítését modellezte s ez jelenik meg a népi imádságokban.

A világ sarkain lehettek az antik irodalomban emlegetett "Heraklész oszlopai" is. Nem teljesen világos a világoszlop (és Heraklész isten) elhelyezése a világmodellben. A felülnézeti világmodellekben ugyanis általában a sarkokon helyezkedik el a jelképe, míg a szembőlnézeti világmodelleken az égbolt közepét támasztja alá. Lehetséges persze, hogy a sarokisten mind az öt helyen illetékes volt.

A magyar ősvallásban is fontos szerepet tölthetett be Heraklész ( szár Óg "Óg király") ősatyánk, mert az emléke az "s" ( sarok "szár Óg"), "o/ó" (Óg), "e/é" (ég), "gy" ( Egy), "ü" (ügy "folyó"), "ak" ( patak) rovásjelekben is fennmaradt.

Az ősvallás sarokistenének a szerepe igen jelentős: ő tartja a fejünk felett az eget s ezzel megmenti a világot a pusztulástól.

Heraklész (pontosabban a véle azonos égigérő fa) ágai közé fogadja az elhunyt hősök lelkeit. Ezért említi Ipolyi Arnold, hogy a székelyek a Tejútra tekintve emlékeznek meg Attiláról és Csaba királyfiról.

Mivel a születendő gyermekek lelkei is az égigérő fa ágain honolnak, lehetséges, hogy az ősvallásban a fához kötődött a végítélet, a lélekvándorlás és a feltámadás irányítása is. Ez azt jelenti, hogy a világoszloppal azonos pogány Istennek valamilyen szerepe lehetett mindezekben - azaz a magyar Heraklész a Megváltóhoz hasonló szerepet tölthetett be az ősvallásban.

Ezért szerepel az archaikus népi imádságaink teremtéstörténetének végén a Megváltó. Ami arra is utal, hogy a pogány teremtéstörténet végén egy pogány Isten bukkant fel.




13. ábra. A tusnádi sarokisten ligatúra (V. század)




Összefoglalás


Az archaikus népi imádságokban, a magyar jelkincsben és szavainkban megőrződött annyi töredéke az ősvallásnak, amiből a pogány teremtéstörténet vázlata rekonstruálható és nagyjából megérthető. E szerint a teremtés legfontosabb történése a világoszlop kiemelkedése az ősóceánból s ennek következtében a föld és az ég elválasztása egymástól. A teremtéstörténet főszereplője a világoszloppal azonos Isten, aki a magyarság ősatyja és védelmezője.

Ez az ősvallási képzet - a kapcsolódó jelkincs és a szakszavak párhuzamai alapján - kőkori eredetű, és ismert volt a szkítáknál, a hunoknál és az avaroknál is.




Varga Géza írástörténész