Solt vezért búcsúztató siratóének)



Imhol szélyesödik

szélyes szérő szélye

szélyes szérő szélyin

Solt úr temetője



Fölyhő száll fölibe

szorvos térgyel rea

hóharmat ha esék

mend leszálla rea



Nyílfát csavar az szél

sírhantnak tetejin

föl-fölrí az forkos

kües korhány tüvin



Íme kües helre

sirílődjünk münk fel

Boruljunk lám elé

Őtet áldó kézvel



Münk es mend az vadok

lelkes egy állatok

adakozjunk könnyünkkel



Mely nagy Solt úr vala

Mendég kegyös vala

Atyái lölkének

áldozója vala



Vitéz társainak

hév szerölme vala

ha kit elszóléjtott

Öreg Isten Atyha



Medvével vetekvő

ézös atyánkfija

Vezérölő urunk

Solt úr Árpád fija



Tégöd teként ríván

mend egész uruszág



Fényös féköt fogó

vitézlő legényök

szilaj lován ülő

mendön nemzetségök



Elsiratnak szépön

kezös jó lovajid

Hévségös rabjaid

csillagszömű fejér

hamvas asszonyjaid



Szerte ez vidékön

sirat egész népöd

Megsüvegöl tégöd

mendön ellenségöd



Bolgárok bessenyők

úzok vitéz nípe

Varjágok kölpények

jó várkonyok nípe



Erdőelvi székel

s mend az böszörménnye



Jó mogyeri népöd

mögsirat mogábo

Bú szűét haséjtja

ű nagy fájdalmábo



Szélyes szérő szélyin

egész velág szélyin

így marad magábo

A mistelbachi boglár

A mistelbachi boglár rajza Fettich Nándor nyomán; középen a rögzítést lehetővé tevő szegecs, amellyel a ló homlokán lévő bőrszíjhoz erősíthették; a székely rovásjelekkel azonosítható jelek állatok testén való szerepeltetése több évezredes eurázsiai szokás, amelyet (avar közvetítéssel) a magyar jelhasználat képvisel napjainkban (a jogar oroszlánján lévő "j" a magyar állameszme több évezredes gyökereire vet fényt)


A mistelbachi boglárt Fettich Nándor mutatta be. Bendefy László jelképnek tekintette és az értelmezéssel folytatta az ékszer leírását. A kérdéshez László Gyula is hozzászólt. A általuk előadottakra a székely írásjelek segítségével tehetjük fel a koronát.

A Fettich Nándor régész által lószerszámdíszként említett phalerákat (boglárokat) Bendefy László így ismerti:

" Egyszerű rátekintéssel megállapítható, hogy kivétel nélkül valamennyi a napkorongot ábrázolja. Ugyancsak fontos körülmény az is, hogy többjük aranyozott (így a gyulaiak), ami szintén összefügg azzal, hogy ezek a korongok a Napot jelképezik. ... Több ásatás alkalmával megállapítható volt, hogy a phalerák a sírba helyezett lókoponyán, illetve annak is a homlokán helyeztettek el, ami azt jelenti, hogy az életben is a phalerák a ló homlokát díszítették. Valóban kétségtelen, hogy a phalerák csakis a lovak homlokán kerültek alkalmazásra. ... Messze vagyunk attól, hogy tisztában legyünk azokkal a vallásos képzetekkel, amelyek a phalerák alkalmazása mögött rejlenek, de hogy valami ilyesmiről van szó, az kétségtelen.

A vasmegyei Dozmat eredeti regősénekváltozatában (és ugyanígy az ország számos más vidékéről ismert változatban) olvassuk a csodaszarvasról:

"Homlokomon vagyon fölkelő ékes Nap ..."

... A "Júlia szép leány" című székely balladában, valamint egy moldvai magyar balladában a csodaszarvasból bárány lesz, de a nap ott van a homlokán:

"Azon ereszködék fodor fejér bárány,

A napot s a hódat szarva között hozván ...


A moldvai magyarok "Márton sziep Ilona" című balladájában:

"Itt esz ereszkedik ed fehér báránkó ...

Sz e fejében vala ed sziép féniesz napfén ..."


Bendefy idézi László Gyulát, aki szerint "Nyilvánvaló, hogy itt a művészi gondolaton túli tényezőkkel kell számolnunk."

Azaz a "tudomány" eljutott az ősvallás szerepének felismeréséig, de azt - a finnugrista rosszallás légkörében - nevén nevezni nem merészelte. A boglárt borító székely "j" rovásjeleket (azok avar párhuzamait) pedig a székely László Gyulának sem sikerült felismernie. Ezzel az említett kitűnő tudósok nem állnak egyedül. Az akadémikus "tudományra" általánosan jellemző ősvallás- és írástörténeti tudatlanság, valamint az ősvallástól és a székely rovásjelektől való zsigeri irtózás megakadályozta a boglár jeleinek és szerepének megértését.


Bendefy máig ható fontos megállapítást tesz, amikor leszögezi, hogy itt a szarvas és a ló, valamint a Nap és a ló homlokán alkalmazott napkorongok között szerves összefüggés van, akárcsak az avar és az ómagyar kultúra között is. Hozzátehetjük: ma már tudjuk, hogy az avarok magyarul beszéltek, s hogy az avar-magyar ősvallás által meghatározott jelképhasználat nyomait találjuk meg az avar és a magyar temetőkben, valamint a magyar néprajzban és az uralmi jelhasználatban is.

A bogláron két jelet azonosíthatunk: a napjelképen túl a "jó" szójelét is. Vagyis a bogláron nem csupán egy napjelkép található. Azonban sem Fettich Nándor, sem Bendefy László, sem László Gyula nem vette észre a székely "j" rovásbetű szójel-előzményével azonos jelet, amelyből pedig 21 darab is található a napjelkép körül. (Jelentősége lehet a 21-es számnak is, de ezt egyelőre nem értjük.)



2. ábra. Az "A magyarság jelképei" c. kötetemben közzétett párhuzamok (jellel ellátott állatok ábrázolásai); a mistelbachi bogláron látható jelekből az is következik, hogy az avar és a magyar állameszme azonos ideológiai alapokra épült



Ezen ősvallási szimbolikának (az állatok testére tett, székely írásjelekkel rokon jeleknek) az eurázsiai elterjedtségét és előzményeit 1999-ben ("A magyarság jelképei" c. kötetemben) már jeleztem, azonban az írástörténeti vonatkozásoknak nem volt visszhangja. Jellemző a tudós világ szelektív érdeklődésére és/vagy korlátokkal rendelkező szellemi befogadóképességére, hogy bár Bakay Kornél a kötetemből (2. ábra) a jogar oroszlánjának képét a saját kötetébe a megkérdezésem és köszönet nélkül átvette (tehát minden bizonnyal látta és olvasta), a kínai és lurisztáni párhuzamokkal, az állatok testén lévő jelekkel s az ábraszövegben megfogalmazott következtetéseimmel nem tudott mit kezdeni.

Az állatok testére rakott jelek szokása igen régi lehet. Legkorábbi ismert előfordulásai a Kr. e. 3000 táján kihalt hattik hagyatékában maradtak ránk (Mészáros Gyula szerint a hattik a szkíták ősei). Innen terjedhetett el ez a szokás Lurisztánba és a sztyeppére. A magyarázó jelekkel díszített szarvasok az égistennőt (a magyar Enéh-t, az egyiptomi Nut-ot, stb.) jelképezik.






3. ábra. A boglárt a jó szójelből (a székely "j" betű előképéből) alkotott sor keretezi; a jel a Tejút egyik ábrázolási formája; az égi szarvas (Enéh) ezen a Tejúton menekül Nimród és fiai (Hunor és Magor) elől az égbolt csúcspontja (a Sarkcsillag) felé; a pueblo indiánok szerint is utat jelöl: méghozzá azt, amelyen az őseik a mai hazájukba érkeztek







4. ábra. A boglár közepén valóban egy napjelkép található; a Nap karácsonykor a Tejút hasadékában kél (azaz a bogláron lévő két jel szorosan összefüggő mondanivalót hordoz); formailag összefügghet a székely "ü" (Üdő) jellel, amelynek hangalakja a sumer Utu és a szkíta Oitoszür "Utu szár; Üdő úr" napisten nevével rokon


A bogláron egy napjelkép és a "jó" szójelének 21 példánya látható. Azt már az eddigi felismerésekből is tudjuk, hogy többről van szó egyszerű díszítésnél. Ez a boglár kétségtelenül az ősvallás szertartásainak szereplője, jelképeinek egyike lehetett. Ha a genetika képes lesz a temetés során feláldozott ló maradványaiból a ló színét is meghatározni (s a ló fehérnek bizonyul), akkor további megerősítését kaphatjuk a boglár napjelkép-voltának. A sztyeppi szokások szerint ugyanis a legmagasabb rangú égi szereplőnek (azaz a napistennek) fehér lovat illett áldozni. A boglár a ló és a napisten összetartozását fejezhette ki.


Feltehetjük azt is (mert e korban az lehetett szokásos), hogy az effajta (szertartások során használt jelképekhez) verses, zenés vagy ritmusos mondóka is tartozott. E mondókában talán 21-szer ismételték meg ugyanazt a rövid mondatot, s ebben a mondatban szerepelhetett a jó szó.

A mondat feltehetően "Jó Üdő"-nek hangzott, aminek analógiája a magyar "Jóisten". Ebből a feltételezhető olvasatból a jó szó bizonyos. Ugyanezt a kacskaringó alakú jelet használták a csukcsok is, szintén a "jó" fogalmának jelölésére (azonban ennek a csukcs szónak a hangalakját nem ismerem).

A "jó" jelentésű avar kacskaringó esetében azért tételezhetünk fel magyar (azaz jó) hangalakot, mert a Tarih-i Üngürüsz szerint az avarok magyarul beszéltek. A Tarih-i Üngürüsz ugyanis annak a magyar népnek a történetét írja le, amelyik Baján alatt költözött a Kárpát-medencébe, és amelyik a középkori magyar királyokat is adta. E forrás szerint Baján avar-szabír honfoglalói (azaz a magyarok) a Kárpát-medencében vélük azonos nyelven beszélőket - nyilvánvalóan székelyeket - találtak.

Az avar bogláron lévő napjelkép a székely "ü" (Üdő) jelnek távolabbi rokona, ezért a jelölt szó Üdő alakú hangzósítása további megfontolásokat igényelhet.

.

Fontos körülmény, hogy a hasonló napjelképeket mutató boglárok "csakis a lovak homlokán kerültek alkalmazásra" . Ennek az az oka, hogy a méltóságjelölők helye a fejen van (mint az a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor jelkészletéből is kiviláglik) - s a napjelkép méltóságjelölő, mert alkalmas a királyság isteni eredetének jelzésére. A boglár tanúvallomása szerint az avarok ezt az ősi kárpát-medencei, de világszerte gyakorolt szokást (a fejen alkalmazott méltóságjelölőket) töretlenül megőrízték