Érc hegység

Hírhedt mócok, akikre a románok hősként tekintenek:
Horea,Closca és Crisán

1784-ban II. József előkészületet tett a nemesi birtokok
megadóztatására. Ennek érdekében, hogy tisztában legyen a
földbirtokok tulajdoni viszonyaival, elrendelte a népszámlálást. Az a
hír járt továbbá Erdély szerte, és minden társadalmi réteg körében,
hogy a magyar korona országaiban is eltörlik a jobbágyrendszert.
Így hát amikor megkezdődtek a népszámlálási összeírások, a
parasztság, első sorban a románság azt hitte: ezt hamarosan a
jobbágyság felszabadítása követi. Tömegesen tagadták meg a
szolgáltatásokat.
Rendkívül feszült volt a hangulat, amelyet csak fokozott, hogy az
uralkodó ki akarta terjeszteni a határorvidék katonai rendszerét,
először a Maros vidékén, majd máshol is. Erre a hírre tömegesen
jelentkeztek a román jobbágyok, mert ez a kötelező szolgáltatások
megszüntetését jelentette volna számukra. Igen rövid idő alatt 81 falu lakóit írta össze a császári megbízott.

Az ilyen módon megrövidített magyar nemességnek sikerült II.
Józsefnél leállíttatni a határőrnek jelentkező román parasztok
összeírását.
A román jobbágyok panasszal fordultak az uralkodóhoz. Követeik,
Nicolae Ursu, más néven, Horea és Ion Closca sikerrel járnak, az
uralkodó melléjük áll. Ezen felbátorodva Horea 1784. október utolsó napjára népgyűlést hirdet.
Az összegyűlt, mintegy 5-600 román paraszt előtt
Horea közeli embere, Crisan mint a császár parancsát
teszi közzé, hogy aki határőrnek áll, felmentik a jobbágyság alól.
Horea a bécsi kérelmező útja alkalmából a keresztet e szavakkal mutatta fel az összegyűlt román jobbágyoknak:

„Öljétek a magyarokat, a jókat, a rosszakat is,
mind, akik nem térnek át román hitre!”

A parasztok Gyulafehérvárra indultak, hogy ott felvegyék őket
katonának, és fegyvert kapjanak. Amikor a rendfenntartó pandúrok
feltartóztatták őket, a feldühödött tömeg megölte a karhatalmat
vezénylő két Zaránd megyei szolgabírót. Ez a véres lázadás kezdetét jelentette.

Az érchegységi románokhoz (mócokhoz-a szerk) csatlakoztak az Arad és Hunyad
megyeiek, majd a tordai és a kolozsi románság is. A felkelők
felgyújtották a magyar nemesi udvarházakat, templomokat, megölték a kezük közé kerülo nemeseket, családjukat, papokat.

Kegyelmet esetleg az kaphatott, aki áttért ortodox hitre. A magyar nemesi lányokat román paraszt fiúkhoz kényszeríttették.

A Kolozs megyei Bonchidán – itt volt a Bánffy család kastélya,
akinek leszármazottja, a 20. század elején magyar külügyminiszter és polihisztor gróf Bánffy Miklós volt – a román parasztok így
„kedveskedtek” a magyaroknak: „Nem volna bűn titeket, magyarokat mind megölni”.

Kristyorban például 17 magyar nemest öltek meg, közöttük a
református pap feleségét. Pakot Mihály lányát, Apollóniát egy
román jobbágyhoz kényszeríttették. Brádon a magyarok a
templomba menekültek, ott azonban rájuk törtek, és többeket
megöltek. November 4-én ugyan itt az asszonyokat és a leányokat
ortodox vallásra térítették, és a fiatal lányokat románokhoz adták nőül.
Ezen a napon egy csapat román jobbágy Kőrösbányán betört a
ferences-rendi kolostorba, ott Szűz Mária képét átszúrták, azzal, hogy íme „Ez a magyarok Boldogságos Szüze”.

November 8-án Abrudbánya piacán azt hirdették, hogy minden, amit cselekszenek az Isten és a császár akaratából történik.
Aki pedig nem tér át a románok vallására, és nem veszi fel az
ő ruhájukat – szólt a fenyegetés -, karóba húzzák.
Hogy életüket mentsék, többen áttértek az ortodox vallásra.

Három nap alatt itt, Abrudbányán és Verespatakon ortodox hitre
térítettek 65 katolikust, 41 luteránust, 468 reformátust, 548 unitáriust,ez összesen 1122 személyt jelent.
Megvertek 6 katolikust, 3 luteránust, 36 reformátust, 61 unitáriust,
összesen 106 embert és 7-et megöltek.

A nemesség természetesen szervezni kezdte az ellenállást, a
székelység egyértelműen kinyilvánította segítőkészségét. A román
határőrök a felkelők mellé álltak, egyikük jóslata szerint Erdély
hamarosan a románoké lesz. Az osztrák parancsnokság alatt álló
katonaság azonban nem mozdul, és tétlenül nézi a gyilkolást. Nagy
sokára megérkezett a császár parancsa: le kell verni a román
jobbágyok felkelését. A parancsnok, Preiss báró ezután is igyekezett húzni az időt.
Ekkorra a felkelők száma elérte a 30.000-et és bevonultak a
bányavárosokba is. November 23-án érkezik meg a
császár határozott parancsa a felkelés elfojtására és a megtorlásra.
Két hét után, december 7-ére véget vetettek a lázadásnak, Horea fejére 300 arany korona vérdíjat tűztek ki, a vezetőket elfogták.
További sorsuk: Crisan öngyilkos lesz a börtönben,
Horeát és Closcat 1785 február 18-án 2514 paraszt jelenlétében
kerékbe törték.kivégzés.jpg

A tragikus esemény, melyben szerepet játszott az uralkodónak az a szándéka, hogy a lázadó jobbágyokkal tartsa sakkba a magyar
nemességet, Preiss báró tétovázása, az első szervezett etnikumok közötti konfliktus Erdélyben románok és magyarok között,
amely a maga véres eseményeivel, a felkoncolt magyarok, férfiak,
nők és gyerekek képével kitörölhetetlen fájdalmas emléket hagyott
hátra maga után.

A három tömeggyilkost pedig mind a mai napig a román nép mártírjainak nevezik a románok,Horeat pedig egyenesen Erdély királyának titulálják.

(rompres,Hilda von Klausenburg könyve nyomán Szent Korona Rádió)